Egy régen kezdődött álom.
Régebben ugyan nem gondoltam komolyan azt, hogy motorozni szeretnék, de ahogy teltek az évek, ez a felfogásom teljesen megváltozott.
Már nem is emlékszem pontosan mikor, de valahogy általános iskola 5. vagy 6. osztályában
történt meg velem az, hogy a barátaim rávettek, üljek fel egy motorra. No, nem rögtön egy
Busára, hanem egy kis Rigára. Szó mi szó belementem, bár féltem kicsit. Mikor felültem a
motorra, a srác kezembe adott egy drótkötelet végén egy kis fém gömbbel, ami kilógott a
motorból. Kérdezem tőle, hogy ez mi, mire ő csak annyit mond, hogy ez a gáz.
Ha gyorsítani akarok, akkor finoman meg kell húznom.
Nem volt valami bizalomgerjesztő, de ha már egyszer rávettek, nem fogok kihátrálni.
Hát mit ne mondjak, nem volt zökkenőmentes az első gurulásom a hátsókertben. Mint egy
megkergült bakkecske, úgy rángatott a motor, főként amiatt, hogy nem tudtam elég finoman
adagolni a gázt és bizonyára a nagymama sem örült neki, hogy felforgattam a veteményest,
de túléltem (akkor még így fogtam fel).
(nekem ő volt az első)
Ezután sokáig nem ültem motorra, de nem a félelem miatt, hanem mert nem volt vas elérhető
közelségben a számomra. Aztán jött a várva várt 8. osztály. Mi voltunk az iskola
legnagyobbjai, de nem ezért szerettem a leginkább, hanem mert egyik osztálytársam kapott
egy quadot. Valahányszor náluk voltam, alig lehetett minket berángatni a házba, mert mindig
kint voltunk a terepen. Ekkor éreztem először azt az érzést, amit csak később tudtam
felismerni a motor hátán, a szabadság érzetet. Innen már nem volt megállás.
Sajnos a gimnázium alatt eltávolodtam az általános iskolai barátaimtól és a gimiben nem volt
egyetlen motoros ismerősöm sem. Így telt el 4 hosszú, motorozástól mentes év.
De a gimnázium után összeismerkedtem egy sráccal, aki élt-halt a Simsonokért. Ő tanított
meg engem a motorozás alapjaira. Ugyan ekkorra már volt autóra jogosítványom, de nem
tudtam rávenni magam, hogy vegyek egy kismotort, bármennyire is vágytam rá.
Ezt így utólag nagyon is bánom. Így maradtak a kölcsönbe kapott motorok. Ezek közül
talán az a tempomatos babetta tetszett a legjobban, amit azért kaptam meg néhány körre a
haveromtól, amiért kölcsön adtam neki a mélynyomómat egy buli erejéig.
Nem tudom, hogy a gazdája szándékosan csinálta-e, de nekem tetszett, hogy amikor
meghúztam a gázt, az úgy is maradt, nem ugrott vissza a helyére, úgy kellett visszaforgatni.
Egyenes út következett egy új élethez!
Nem csak azért, mert időközben elkezdtem a főiskolát, ahova most is járok, hanem mert
egyik alkalommal mikor elmentem sörözni a csoporttársaimmal kiderült, hogy az egyikük két
darab 250-es ETZ boldog tulajdonosa. Innentől felgyorsultak az események. Addig-addig
beszélgettünk, mire lefixáltunk egy találkozót náluk, és megígérte, hogy megtanít motorozni
vizsgabiztos szintre.
Eddig sikeresnek bizonyult ezen ígérete, mivel most csinálom a jogosítványt, és különösebb
nehézségek nélkül túljutottam az első két vizsgán. A forgalmi vizsgám még hátra van, de már
most érzem, hogy semmi sem tántoríthat el attól, hogy motoros legyek…
Vége
Nagyon örülünk neki, hogy a mai számítógépen szocializálódó generációban is vannak
olyan fiatal lányok és fiúk, akik vonzalmat éreznek e remek életérzés irányában.
Gratulálunk és széles utat! (a szerk.)
(Az álommasinák közül egy.)
Ha érdekel a Motoros Kisokos összes bejegyzése, nézd meg!
