Frissítettük az adatvédelmi nyilatkozatunkat és a használati feltételeket, hogy megfeleljenek az új európai adatvédelmi törvényeknek (GDPR). Kattints az Okés gombra, ha elfogadod őket! További információ

Egy régen kezdődött álom.

Sz. Ádám - 2015. 01. 13. 15:03:29
Egy régen kezdődött álom.
Régebben ugyan nem gondoltam komolyan azt, hogy motorozni szeretnék, de ahogy teltek az évek, ez a felfogásom teljesen megváltozott.

Már nem is emlékszem pontosan mikor, de valahogy általános iskola 5. vagy 6. osztályában

történt meg velem az, hogy a barátaim rávettek, üljek fel egy motorra. No, nem rögtön egy

Busára, hanem egy kis Rigára. Szó mi szó belementem, bár féltem kicsit. Mikor felültem a

motorra, a srác kezembe adott egy drótkötelet végén egy kis fém gömbbel, ami kilógott a

motorból. Kérdezem tőle, hogy ez mi, mire ő csak annyit mond, hogy ez a gáz.

 

Ha gyorsítani akarok, akkor finoman meg kell húznom.

Nem volt valami bizalomgerjesztő, de ha már egyszer rávettek, nem fogok kihátrálni.

Hát mit ne mondjak, nem volt zökkenőmentes az első gurulásom a hátsókertben. Mint egy

megkergült bakkecske, úgy rángatott a motor, főként amiatt, hogy nem tudtam elég finoman

adagolni a gázt és bizonyára a nagymama sem örült neki, hogy felforgattam a veteményest,

de túléltem (akkor még így fogtam fel).

 

                                                   

                                                                                (nekem ő volt az első)

 

 

 

Ezután sokáig nem ültem motorra, de nem a félelem miatt, hanem mert nem volt vas elérhető

közelségben a számomra. Aztán jött a várva várt 8. osztály. Mi voltunk az iskola

legnagyobbjai, de nem ezért szerettem a leginkább, hanem mert egyik osztálytársam kapott

egy quadot. Valahányszor náluk voltam, alig lehetett minket berángatni a házba, mert mindig

kint voltunk a terepen. Ekkor éreztem először azt az érzést, amit csak később tudtam

felismerni a motor hátán, a szabadság érzetet. Innen már nem volt megállás.

 

Sajnos a gimnázium alatt eltávolodtam az általános iskolai barátaimtól és a gimiben nem volt

egyetlen motoros ismerősöm sem. Így telt el 4 hosszú, motorozástól mentes év.


De a gimnázium után összeismerkedtem egy sráccal, aki élt-halt a Simsonokért. Ő tanított

meg engem a motorozás alapjaira. Ugyan ekkorra már volt autóra jogosítványom, de nem

tudtam rávenni magam, hogy vegyek egy kismotort, bármennyire is vágytam rá.

Ezt így utólag nagyon is bánom. Így maradtak a kölcsönbe kapott motorok. Ezek közül

talán az a tempomatos babetta tetszett a legjobban, amit azért kaptam meg néhány körre a

haveromtól, amiért kölcsön adtam neki a mélynyomómat egy buli erejéig.

Nem tudom, hogy a gazdája szándékosan csinálta-e, de nekem tetszett, hogy amikor

meghúztam a gázt, az úgy is maradt, nem ugrott vissza a helyére, úgy kellett visszaforgatni.

 

Egyenes út következett egy új élethez!


Nem csak azért, mert időközben elkezdtem a főiskolát, ahova most is járok, hanem mert

egyik alkalommal mikor elmentem sörözni a csoporttársaimmal kiderült, hogy az egyikük két

darab 250-es ETZ boldog tulajdonosa. Innentől felgyorsultak az események. Addig-addig

beszélgettünk, mire lefixáltunk egy találkozót náluk, és megígérte, hogy megtanít motorozni

vizsgabiztos szintre.

 

Eddig sikeresnek bizonyult ezen ígérete, mivel most csinálom a jogosítványt, és különösebb

nehézségek nélkül túljutottam az első két vizsgán. A forgalmi vizsgám még hátra van, de már

most érzem, hogy semmi sem tántoríthat el attól, hogy motoros legyek…

 

 

                                    Vége

 

 

Nagyon örülünk neki, hogy a mai számítógépen szocializálódó generációban is vannak

olyan fiatal lányok és fiúk, akik vonzalmat éreznek e remek életérzés irányában.

Gratulálunk és széles utat!  (a szerk.)


                                              

                                                                (Az álommasinák közül egy.)

 

Ha érdekel a Motoros Kisokos összes bejegyzése, nézd meg!

Tartalomhoz tartozó címkék: hír blog Motoros Kisokos